Jazz-es Kezdet

Az idei november 5-i Guy Fawkes Night tüzijátékot az idén egy Jazz koncertre cseréltem Poznanban. Közel negyed órával a koncert megkezdése után kezdtem gyanitani hogy a zenészek nem hangolnak, hanem ez lenne a koncert maga. Emeleti, első sori, közepesen kényelmetlen székemben ismét belém nyilalt a felismerés, hogy zenei (majdnem) mindenevő létemre miért is nem szeretem én a jazzt. A székem előtti párkány kevélyen invitált egy jó kis szunyókára (ami igen rámférne mostanában, hiszen az elmúlt 21 hétben inkább kisfiamnak szenteltem az éjszakáimat mint az alvásnak) viszont a zajok és zörejek mégsem bizonyultak tökéletes alvóterepnek, igy álom helyett inkább a gondolataimba merültem, és ekkor született meg a végső elhatározás blogolás ügyben.

Ha nem is a mélyen szunnyadó jazz rajongót, de a mindennapi nyűgöktől felszabadult gondolatokat és a régi 'életérzést' azért felébresztette bennem a zene. Pislákolni kezdett a 'gyereknevelés-háztartásvezetés-megpróbáléppésznélmaradni-nemhisztizikpublikushelyen' mókuskerékben felőrölt humorérzékem és bevillant egyik kedvence iróm, Bill Bryson gondolata a Down Under cimű könyvéből,  hogy "A krikett az az a sport, ahol egy játék alatt a nézők több kalóriát égetnek mint maguk a játékosok". Akkor megkockáztatom, hogy az igazi 'mély' jazz az olyan zene, ahol a zenészeken kivűl senki más nem élvezi a koncertet. A nézőtéren sehol még egy arcizom sem rándult, holott a zenészek óriási amplitudóval bólogattak, erőteljesen rongylábaztak és veszélyesen pattogtak az ülőalkalmatosságukon.

A koncert közben három megrendithetetlen érvet hoztam fel az irás mellett. Első, hogy szeretném megosztani az élményeimet és gondolataimat az anyaságról, ami szimplán A legcsodálatosabb dolog az életemben (és a második legizgalmasabb közvetlenül a Large Hadrone Collider után). Második, hogy étkezési szaktanácsadói ismereteimet felhasználva, hasznos tanácsokat próbáljak adni babájukat tápláló anyukáknak és apukáknak saját maguk és csemetéjük egészségesebb étkezésére. Harmadik, hogy visszatornázzam sorvadó agysejteimet régi kondiciójukba. És közben eszembe jutott egy negyedik is, mégpedig hogy kisfiam ha majd egyszer felnőttként beleolvasgat abba amit irtam, talán megtudja hogy anya nem volt mindig az a savanyú, humortalan és mélyen konzervativ vénasszony.