Az Átlag Gyerek

Már a terhességem alatt is, amit a könyv írt, az úgy és ugyanakkor történt. Gombóc Artúr hatodikára volt kiírva, és hatodikán el is indult, bár csak hetedikén érkezett meg. A kezdeti testsúly problémákat leszámítva, azt teszi és olyan ritmusban ahogy az le van írva. Csak egy átlag gyerek, de az átlagosnál gyönyörűbb :-)))

Ez az átlag gyerek, ha kipárnázva is, de már szépen ül, és kimondottan szereti is. Elmatat ezzel-azzal, és ha meglát valami érdekeset akkor már képes a tárgy irányába dőlni. Heje-huja. Aztán ha valami csavarodott pozícióba landol akkor üvölt, és ha az arcán landol mondjuk a párnákban, akkor nem. Viszont így megfulladhat (gondolom én, de az apja szerint túl sokat aggódom), szóval hasznos ha nem hagyjuk a gyereket felügyelet nélkül pihe-puha párnákban hancúrozni.

És ebből a kitámasztott ülős pozícióból, még csak egyszer gurult le az ágyról. És hogy én addig hol matattam??? A ruhákat teregettem éppen, egy lépésnyire. Mi ez ha nem művészet a javából??'!!?? Annyira elmerültem a zoknik simitgatásában öt és fél hónapnyi alvás hiánytól elcsigázottan, hogy mire visszafordultam abba az irányba ahol annak előtte a gyermek ült kipárnázva, már csak a lassan eltűnő nagy pelusos fenekét láttam,  ahogy lecsúzdázik a paplanon, fejjel előre, mint az igazi Superman, bár azt nem láttam hogy a kis kezét is kitartja-e mint ahogy azt a képregény figura teszi repülés közben. És csak álltam ott a másodpercek töredékéig, és az futott át az agyamon, hogy ez nem lehet, ez nem történik, biztos csak álmodom már megint.

Az első hónapokban amikor többször felketünk éjjszaka, és napközben sem volt időm aludni, sokszor összemosódott a valóság az álommal.  Volt hogy elaludtam szoptatás közben, vagy ébredtem fel úgy hogy a gyereket keresem a paplanba tekeredve miközbe ő az ágyikójában szunyókált.  És ez az álomkóros állapot egészen mostanáig tartott, holott Artúr már két hónapja végig alussza az éjszakát, többé-kevésbé, de reggel öt óra előtt biztos hogy nem kel fel.

Szóval a Superman-es repülést megúsztuk egy pár perces keserves sírással, és egy puklival a fejen. Csak a dudor a fejecskéjén biztosított róla hogy tényleg fejre esett, mert a becsapódást magát nem láttam, mivel az ágy eltakarta. Persze aznap este ugrott a nagyinál alvás, mert azért szerettem volna szemmel tartani a csemetémet, és mozi helyett egy szunnyadó Gombóc Artúrt néztem egész este. Széééép....

BioAnya