BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. január 21., csütörtök

HETI MENÜ, Hat Hónapos Babának

Igen nehéz feladat változatos, házilag gyártott, ízletes, könnyen elkészíthető bébi ételekkel meglepni a kisdedeket. Mégha ezt sikerül is kiviteleznünk napról-napra, magunkra leginkább már csak annyi időnk és energiánk marad hogy a félig kiszáradt kenyeret bedobjuk a piritóba és rákenjünk valamit amit a hűtő mélyén találtunk, de már nem emlékszünk rá hogy mi is volt eredetileg. Vagy ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk hogy szeretjük a pépes ételeket, akkor "Egy kanál a babának, egy kanál anyának, egy kanál apának, de apa most nincs itthon, úgyhogy ezt is anyu eszi meg..." és akkor talán túléljük valahogy minimum kalórián, és a terhesség alatt felszedett kilók leadásával sem lesz sok gondunk.

Viszont ha szeretnénk gyermekünk, saját magunk és még talán a ház urának a bendőjét is megtömni, napi háromszor, kétszer meleg étellel, és nem a sarki házhoz szállítóstól, akkor ez sok előre szervezést és praktikus menü választást igényel. Be kell vallanom hogy nekem ez eddig, hat hónap alatt, talán csak párszor sikerült, és a vacsora felnőtteknek elkészítése általában a ház urának kiváltsága.

Ennek ellenére azért bloggra vetem a tányérunk tartalmát, hátha ez valakire inspirálólag hat, és ha nálam praktikusabb és ügyesebb is, akkor talán még a férfit is kiiktathatja a konyhából, és ezzel értékes órákat takaríthat meg magának a vacsora utáni takarítás elhagyásával. Vagy csak az én Emberem képes tíz hozzávalóból tizenkettőt a konyhapulton hagyni, arc magassából sózni és borsozni, az összes létező edényt felhasználni, csak a sütő rácsot használni tepsi alátét nélkül és nem észrevenni hogy az olaj lefojt a konyhapulton??? Ebben biztos vagyok...

Okosságok:

  1. Egyenlőre nem adok a babának fehérjét vacsorára, mert ezeket nehezebb megemésztenie kezdetben, persze a tejben lévő fehérjét leszámítva.
  2. Nem keverek két különböző eredetű fehérjét ugyanabban az étkezésben, ugyan ezen oknál fogva. Tehát ha lencsét, tojást vagy húst adok ezeket csak egyenként, és étkezés után nem adok tejet, csak gyümölcs levet vagy vizet.
  3. Legszívesebben vízzel itatnám Artúrkát, de persze a víz nem tartozik a kedvencek közé. Ha minden kötél szakad akkor jöhet a felhigított gyümölcslé (leginkább én facsarom, préselem, reszelem és szűröm, vagy ha előre gyártott akkor hozzáadott cukor, színezék, tartósítószer nélküli). Ha ez sem válik be, felhigított tej, vagy csak normál tej. Azt olvastam megbízható helyen, hogy egy 8 kilós ilyen korú babának 1 és 1.25 liter körüli folyadékra van szüksége, naponta, szóval minden trükköt be kell vetni ennek érdekében.
  4. A vashiány elég gyakori hat hónapos kor után, ezért érdemes sok vasban gazdag ételt beiktatni, mint zöld színű zöldségek és müzli és ezeket C vitaminban gazdag ételek társaságában, mert ez segíti a vas felszívódását. Persze az állati eredetű vas sokkal könnyebben felszívódik, ezért tanácsolják egyes országokban ezek fogyasztását már hat hónapos kortól (mint máj, csirke, pulyka, tojás sárgája).


1. Nap
Reggeli: 1 db reszelt alma baba müzlivel, kicsi fahéj, 1OO ml tej
Ebéd: Baba Vadas, felvizezett gyümölcslé (1 a 1O-hez arányban)
Uzsonna: 2OO ml tej
Vacsora: főtt cékla és sárgarépa püré
Lefekvés előtt: 2OO ml tej

Szülőknek
Reggeli: müzli almával, aszalt gyümölcsökkel, magokkal és joghurttal
Ebéd: Vadas zsemlegombóccal
Vacsora: ismét Vadas zsemlegombóccal (mert olyan jól sikerült)

2. Nap
Reggeli: körtepüré és tönkölybúza pehely, 1OO ml tej
Ebéd: krumpli és póréhagyma püré, felvizezett gyümölcslé (1 a 1O-hez arányban) ha ez nem válik be akkor kevés tej
Uzsonna: 2OO ml tej
Vacsora: sütőtök püré baba rízzsel (rízs pehely)
Lefekvés előtt: 2OO ml tej


Szülőknek:
Reggeli: tojás rántotta, piritós, narancs lé
Ebéd: póréhagyma és krumli krémleves, piritós
  • mint a vadasnál is, a végén adom hozzá a tyúkhúsleves kockát a felnőtt verzióhoz, és még öntök hozzá vizet, a babáét sűrűbbre hagyom, így könnyebb megennie
Vacsora: zöldséges csirkemell vokban, rízs


3. Nap
Reggeli: reszelt alma és áfonya püré (C vitaminban gazdag) és baba müzli (vasban gazdag), 1OO ml tej
Ebéd: avocado és banán püré (frissen, villával összetörve), felvizezett gyümölcslé vagy víz
Uzsonna: 2OO ml tej
Vacsora: zöldborsó fehér répával, inni húslé (só nélkül) a nyaklevesből
Lefekvés előtt: 2OO ml tej

Szülőknek
Reggeli: piritós, krémsajt és füstölt lazac (vagy bármilyen más olajos hal)

Ebéd: avocado és paradicsom saláta, piritós 
Vacsora: nyakleves (nem a férjtől hanem pulyka nyakból)
  • a levest só és bors hozzáadása nélkül készítettem, majd kevés sárgarépát és húst különszedtem a holnapi bébi ebédhez, levet pedig a mai vacsorához, majd utána sóztam

4. Nap
Reggeli: joghurt baba müzlivel, 1OO ml tej
Ebéd: kevés nyaka húsa sárga répával pürésítve, víz vagy gyümölcslé
Uzsonna: 2OO ml tej
Vacsora: főtt sárgarépa és reszelt alma,víz vagy gyümölcslé
Lefekvés előtt: 2OO ml tej

Szülőknek:
Reggeli: piritós, vaj, felvágott, lekvár, narancslé
Ebéd: tejberízs gyümölccsel, fahéjjal és porcukorral (bűnözni is kell néha)

Vacsora: lencsefőzelék, édeskrumpli és sült virsli


5. Nap
Reggeli: reszelt alma tönkölybúzával, 1OO ml tej
Ebéd: lencse édeskrumplival (tegnapi vacsorából), gyümölcslé vagy víz

Uzsonna: 2OO ml tej
Vacsora: édeskrumpli spenóttal (mindíg van egy nagy zacskó a fagyasztóban), narancslé vízzel (C vitaminban gazdag a spenótban lévő vashoz)
Lefekvés előtt: 2OO ml tej

Szülőknek
Reggeli: lágytojás, piritós, vaj

Ebéd: lencsefőzelék az előző estéről 
Vacsora: héjjában sült krumpli, majonézes tonhal saláta (hagyma, citromlé, bors, petrezselyem), görög salátával  
  • a megsült krumpli (legalább 1 órán át kell forró sütőben sütni) tetejére vágok egy keresztet, ott megnyitom, teszek bele egy kis vajat, és megtöltöm a tonhal salátával


6. Nap
Reggeli: 1 db reszelt alma, fél banánnal, 1OO ml tej
Ebéd: héjjában sült krumpli (meghámozva), zöldborsó, kevés vaj, víz vagy gyümölcslé
Uzsonna: 2OO ml tej

Vacsora: brokkoli, fehér répa rízs pehely,víz vagy gyümölcslé
Lefekvés előtt: 2OO ml tej




7. Nap
Ez a nap a pihenésé. 
Gombóc Artúr a nagyinál alszik. A mélyhűtőből kikapok egy-két előre gyártott finomságot, és az úti batyujába csomagolom.


A felnőttek étterembe mennek, vagy barátokhoz hívatják meg magukat. 





BioAnya


0 comments: