BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. január 10., vasárnap

Beszélgessünk

Na jó, amikor azt mondtam, hogy Gombóc Artúr könyv szerint fejlődik, csak részben volt igaz. Így hat hónaposan, már olyan összetett szószerkezeteket kellene mondania hogy bü-bü, bö-bö, ba-ba, ma-ma és pa-pa. Hmmm....
Mi most még az Ááááááá-ööö-áááááá-nál tartunk, de leginkább csak sikítozunk különböző hangszinteken és dallamban. De ez már megy zökkenőmentesen.


Néha kihallani vélek ejo-t és aja-t, de ezek leginkább csak az én képzeletem szüleményei. Az ejo-t hello-ra fordítanám, az aja-t anyára, ha végre megbizonyosodnék a létezésükről. Pedig három hónaposan már akcentus nélkül mondta a gi-gi-t, amikor otthon voltunk Budapesten, és nagyapa el is nevezte Gigi-nek. 


Bár egyáltalán nem lennék meglepve ha öt éves kora előtt meg sem szólalna. Nagymama és a rokonok egyik fele lengyelül beszél hozzá, apa és barátok angolul, anya és hozzátartozói magyarul. Csoda hogy csak visít a gyerek ebben a bábeli zürzavarban??
Ha ez még nem lenne elég, akkor azt is elárulom, hogy melyik szó az amit apukája rendszeresen tanít a gyereknek. Ez a szó nem más, mint a nagy fontossággal bíro Belarinacsikcsik. És mindezt lassan és tagolva, BE-LA-RI-NA-CSIK-CSIK.
?!?!?!?!?


Mellesleg fejlődéstudományos szakirodalmak szerint, "Use it, or lose it". A gyerekek agya olyan mint a szivacs. Bármit képesek megtanulni, ha idejében elkezdik. Igy van ez állitólag a nyelvekkel is. Sőt, egyes hangzásokat és nyelveket ha nem hallják az életük első két évében, soha nem lesznek képesek tökéletesen elsajátítani. Mint például a Japán nyelvet, állítólag, ami annyira egyéni hanglejtésre épül, hogy később nem lehet a kiejtést tökéletesen megtanulni. De nem vagyok szakértő, csak olvastam valahol. 


Aztán gondoljunk csak bele, hogy fél év alatt mi mindent tanult meg a gyerkőc. Megtanult látni, színeket és térben, megtanulta hogy vannak végtagjai és azokat megtanulta használni, szájába venni, rágni. Megtanult enni, cumisüvegből és kanállal. Megtanulta hogy a szülei nem az Én része hanem különálló valamik. Megtanult sírni (Artúrkának 3 nap kellett, addig nem sírt), nevetni, a fejét fordítani hangok és érdekes dolgok irányába. Megtantanult hasról-hátra, hátról-hasra fordulni, fejét és vállát felemelni hason fekvésből, felülni és ülni segítséggel. Ej-ha!!! És mindezt fél év alatt. Gondoljunk csak bele, ha tartjuk az iramot, és az első években tudatosan tanítunk a gyereknek annyi mindent amire csak időnk és energiánk van, a fizikai fejlődés lehetősége határtalan, és öt évesen már felléphet a cirkuszban. 


A visongatásokat, sikolyokat és különböző tónusu sírásokat már viszonylag korán sikerült kiismernem. Egyrészt jó a hallásom fizikailag és zeneileg is, másrészt odafigyelek a részletekre. Igy mikor még csak pár hetes volt a gyermek, a sírásból kihallottam hogy éppen éhes, álmos vagy fáj valamije. Ez igen megnyugtató érzés volt, hogy tudtam mikor mit kell tennem. Most is így van ez, bár a repertoár napról-napra bővül. 


  • Vannak játékos felcsattanó sikolyocskák, ez az unalom jele, és a "Jöjjön már valaki végre vegyen ki az ágyamból, már kétszer összevesztem a macival, és Vahúr (az alvó pajtás kutyuska) is kierpült a csete-patéban". 
  • Aztán van a hosszú elnyúlt és vidám sikítás, ez a 'tele van a pelus, és még nem csíp de már bosszant' jele.
  • Nyafogós imitált sírás könnyek nélkül az 'unatkozom a játszó szőnyegen egyedül és különben is a plüss fickók nem tudnak énekelni, vegyél magadhoz'.
  • Hatalmas krokodil könnyek, hátra dobott fej, kiflit formáló testhelyzet a 'Most már nagyon éhes vagyok és ne csigázz a süketeléssel, hanem add a tejcsit'.
  • Nyüszítős, begerjedős sírás kissebb-nagyobb szünetekkel, az a 'Hát nem érted hogy nem akarok aludni TE tökfej, vegyél ki azonnal vagy megeszem a takarómat, grrrrr!!!!'. 
  • És van az igazi sírás, az a szívet szaggató, akkor fáj valami. Ez mostanában leginkább az előbújni akaró fogacskák miatt van. 


Ő Vahúr





Hallgatózásra fel!!!!


BioAnya









0 comments: